Könyv szerinti érték (KSZÉ) számító

modul az INDECS rendszerben

7

Esettanulmány

Az Indecsnek alap része volt a könyv szerinti érték nyilvántartása. Ügyfelünk azzal keresett meg, hogy szeretné ezt teljesen automatizáltan működtetni, nem akarta tovább az esetleges manuális hibalehetőségeket benne tartani ebben a folyamatban, mivel ez fontos alapját képezi a könyvelésnek. Látni szeretett volna minden tranzakciós mozgást, legyen szó befizetésről, sztornó tételről, stb. Ehhez elképzelt egy felületet is, amelyen ezt nyomon lehet követni hónapról hónapra.

Közösen elkezdtük kidolgozni első körben a felületet, majd ezt követően megkaptuk azon könyvviteli logikát, ami alapján szükséges a különféle tranzakciókat megjeleníteni a felületen, és persze ezzel párhuzamosan csökkenteni vagy növelni a könyv szerinti értéket. Mindez egy automata folyamatban kapott helyet, amely havonta elvégzi a vételárral kapcsolatos műveleteket.

A közös együttműködésnek és a folyamatos teszteléseknek köszönhetően pár hónap leforgása alatt elnyerte végleges formáját a KSZÉ nyilvántartó felület, amiben helyet kapott a vételár megtérülésének teljes naplója és a hozzá kapcsolódó értékvesztés is. Mindezek mellett, ami még fontosabb, hogy sikerült egy olyan alap logikát beépíteni a rendszerbe, amely segítségével a könyv szerinti érték változásokat a különféle tranzakciók jogcímei alapján immár könnyedén lehetséges minden egyedi elváráshoz igazítani, ezzel pedig biztosítani tudtuk a főkönyv nyilvántartásának stabil és naprakész lehetőségét is.

7

A KSZÉ SZEREPE

A követelések nyilvántartása során fontos szerepet kell, hogy kapjon a könyv szerinti érték (KSZÉ) vezetése is. A követelésvásárlással foglalkozó vállalatok számára alapvető előírás, hogy a követelést párhuzamosan két értéken kell vezetni: a teljes követelés mellett a könyvekben nyilván kell tartani a valósághoz leginkább közelítő értéket, amelynek kiindulópontja a vételár, amennyiért a követelést megvásárolták. Ez az úgynevezett „könyv szerinti érték”. Felmondott hitelek esetén a vételár szinte mindig alacsonyabb, mint a követelés maga, viszont a vállalkozásnak bármikor ki kell tudnia mutatni azt is, hogy mennyi a fennálló követelés, de azt is, hogy a vételárból mennyi térült már meg. Erre a nyilvántartásra tökéletesen alkalmas az Indecs rendszer, melyben egy, az ügyintézők elől elrejthető, külön felületen látható a könyv szerinti érték változása.

    KSZÉ KEZELÉSE

    Bevétel tranzakciók esetében az általános könyvviteli szabályok szerint vagy a partner által egyedileg meghatározott logikával kell csökkenteni a KSZÉ-t. Az Indecs bevezetései során sokféle egyedi, számviteli politikában rögzített kalkulációs szabállyal találkoztunk már, de ezek mindegyike implementálható volt, mivel a számítási logika kellően rugalmas. Ezáltal az Indecs képes megfelelő, pontos analitikát vezetni a főkönyvhöz, de erről majd egy másik fejezetben szólunk.

    A bevételeken túl kezeljük a ráfordítások és kamat előírások hatását a könyv szerinti értékre: a cégek számviteli politikája azt is meghatározza, hogy ezek közül melyik növeli a könyv szerinti értéket, és melyik nem. Itt is ritka a két egyforma számviteli politika, de a flexibilis számítási logikának köszönhetően partnereink eddigi összes kalkulációs módszerét implementálni tudtuk.

    a követelések széleskörű tárolása

    Mint minden vagyontárgyra, így a felmondott követelésekre is szükséges értékvesztést számítania a cégeknek. Így a könyv szerinti értékre vonatkozó értékvesztés számítást is megvalósítottuk. Az értékvesztés nagysága akár egyedi módon is meghatározható (pld. nagy értékű ügyeknél), de megfogalmazhatók általános, tömegesen alkalmazható szabályok is. Ezek vegyes használata a leggyakoribb.

    Az Indecs által tehát biztosított a követelések

      Követelt értékének
      Könyv szerinti értékének
      Értékvesztéssel csökkentett könyv szerinti értékének

    teljeskörű tárolása és annak változásainak tételes vezetése a programban.